2011. szeptember 29., csütörtök

A Gordon tetőtől az Őrhegy kilátóig.



"Nem egy példát lehet felsorolni a nagyvilágból, amikor korábban giccsesnek vagy esztétikai szempontból nem megfelelőnek tartott alkotások végül megtalálták a helyüket a közösségben." 


 A Baknya  tetőről belátni a Nyikó mente egy részét, a völgybe települt  Farkaslakát, és  a Bogárfalvával  összenőtt Székelyszentléleket.

  


 Farkaslaka mellett a Baknya-tető alatt fekszik Szentlélek és Bogárfalva,sétánkra Bogárfalváról indulunk,  


„A falutól (Farkaslakától) keletre emelkedik az a legnagyobb hegy, ami a közeli környéken létezik. Úgy hívják azt a hegyet, hogy Gordon. Nem tudom, hogy honnét származik ez a név, csak annyit tudok, hogy nekem emlékezetes és hogy a neve aggodalmas„.
(Tamási Áron)


A szájhagyomány szerint Farkaslaka község első települése Péterfalva lehetett. Az első szállás a Gordon alatt lehetett, ahol egy hatalmas szikla alatt ma is tátong egy barlang, ezt a nép Nagy Ferenc-likának nevezi. A szájhagyomány úgy tartja, hogy Nagy Ferenc fiai – Péter és Pál – lehúzódtak a Gordon oldaláról s megalapították Péterfalvát, a mai Farkaslaka elődjét.




Elég hosszú sétát kell megtenni Bogárfalvától a kavicsos úton a hegytetőig annak, aki innen szeretné megnézni az Erdélyi medencét a Hargitától a Fogarasi-havasokig. 


Útközben már a Gordon hegy alól látható a távolban Oroszhegy felett az 1009 méter magas Őrhegy, vagy Lázhegy.


 Utunkat nemsokára vegyes erdőben folytatjuk egészen a Gordon tetőig.


Tamási Áron indulása

Boda Ferus, deli legény, a felleget kettétépte,
szembehõkölt a vakmerővel Isten fényességes képe.
Nagy vihar jön Gordon hegyről, lecikáznak a
villámok, házat gyújt fel egyik-másik.
Melyik áldás, melyik átok.
Nézi-nézi e nagy földrontást Nyikó-mente
szelíd népe – s megkérdezne –, de nincs
kitől: Uramisten, ezt mivégre...?
Hoztál miránk gyászt és áldást, hoztál
bőséget-ínséget. Mikor hozod valahára
a lelkünk-simító békességet?
Amióta csak itt élünk, hegyeinken vihar
támad, széthordja a földjeinket, elvisz
embert, elvisz házat.
De lesz itt egy-két Boda Ferus, ki a felleget
kettétépi, lesz nap, Uram, ki viharaid,
vagy így, vagy úgy, de túléli.
Lesz, Uram, ki hitben, avagy vad
pogányul, a hitvány Sorssal szembefordul,
akkor is, ha a Zord Fátum
a szegény székelyekre mordul.

1968–2010 / Magyari Lajos


 Gordon-hegy 953 méter magas csúcsa uralja a Nyikó felső folyását, tetejéről gyönyörű kilátás nyílik a környező településekre, tiszta időben a Fogarasi-havasok is kiválóan látszanak.







Szép napsütétes idő van a  a Gordon-tetőn, az ide vezető út útólsó szakasza járművel nehezen járható. A fák között, felbukkan egy emelődaru  és egy érdekes alakú fémszerkezet.




Ha nem olvastam volna az utóbbi hónapok " média támadásait " ,magasfeszültségű villanyoszlopra, vagy magaslatokon egyre gyakoribb mobiltelefon antennára" gondolnék.


A földön kűlömbőző méretű szerkezeti elemak. A hírek szerint:
"Húsz méter magas Jézus-kilátót létesítenek Farkaslakán, a Gordon-tetőn. A rozsdamentes acélból készülő, kilátóként is szolgáló szobrot a bogárfalvi Protemp Alapítvány kezdeményezte, az alkotásra szánt összeg több mint 200 ezer euróra tehető. A kezdeményező székelyföldi látványosságnak szánja a szobrot, amely felhívná a figyelmet Farkaslaka, illetve a Székelyföld egyéb turisztikai, idegenforgalmi látványosságaira is. "


Itt a tetőn már megépült a "pléhkrisztus" néven emlegetett alkotás váza. A kétméteres, masszív betontalapzaton,  összeszerelve a 8 méteres galvanizált fémszerkezet, benne csigalépcső. A Krisztus-fejet és palástot tartó elemek 3 szakasza. 




"A szobor fogadtatása nem egyértelmű Székelyföldön. Bírálói szerint ez a fajta túlméretezés nem illik a székelyek vallásosságához, és az már végképp nem, hogy Krisztus-szobor szolgáljon kilátónak. Egyes vélemények szerint a tervezett alkotás kimeríti a giccs fogalmát. A bíráló véleményt erősíti a főépítész munkáját segítő, építészekből és műemlékvédőkből álló konzultatív testület véleménye is. Eszerint a Krisztus-szobor és kilátó felállításához nem elég az urbanisztikai bizonylat, szükséges az övezeti területi rendezési terv, környezetvédelmi engedély, a Kulturális Minisztérium engedélye, és a gyulafehérvári érsekség hozzájárulása is."


Hunhír.info - MR



"Elfogadhatatlannak tartják a Farkaslaka melletti Gordon-tetőre tervezett Krisztus-szobor és -kilátó tervét a Hargita Megyei Tanács Főépítészi Hivatalához tartozó Terület- és Városrendezési Bizottság tagjai. A szakemberek azzal vádolják a székelyföldi látványosságnak szánt alkotás megálmodóit és kivitelezőit, hogy nem tartották be az engedélyezési folyamatot." 
(Elutasítják a pléhkrisztust)


A látványtervet és makettet Zavaczky Walter 
 székelyudvarhelyi szobrászművész
 készítette. 


"Az alkotás kapcsán a vélemények megoszlanak, sokan máris "pléhkrisztus"-nak csúfolják a szobrot. Azonban az ellenzők is egyetértenek azzal, hogy az ötlet nem rossz, de a tervezéskor körültekintőbben kellett volna eljárni. (hargita népe)" 


Azt mondják sokan, persze névtelenül, azt a sok pénzt másra is lehetett volna költeni.
"Ennyi pénzből például egy sípályát is el lehetne kezdeni, ami többet lendít a turizmuson."
" Ekkora összeget sokkal értelmesebb lett volna bicikliútra, sípályára, tanösvényre, vagy egyéb hasonló jellegű beruházásra fordítani."
"A projekt pártolóinak csak annyit, hogy ebből a költségvetésből Csaba testvér otthonaiban 100 gyerek kapna ételt, szeretetet és tudást 66,5 éven keresztül. Sajnálom, hogy sokaknak a bádog többet ér, mint az emberélet." 




"…  aki nem vállalja a véleményét, az inkább hallgasson! Zavaczky azt mondja, azért esett a választás az acélra, mert az időtálló. „Lehetett volna fából is készíteni, az viszont tíz év múlva tönkremegy. Mi nem magunknak, az utókornak készítettük ezt a kilátót, ami reményeim szerint sok száz évig gyönyörködteti majd az arra járókat.”

"Amilyen gyorsan elkezdték, olyan ütemben le is állították a munkálatokat Kelet-Európa legnagyobb Krisztus-szobrán az udvarhelyszéki Farkaslaka feletti Gordon-hegyen, ugyanis a Hargita megyei illetékes hatóság szerint a kezdeményező Pro Temp Alapítvány nem rendelkezik az építkezéshez szükséges iratokkal. Fülöp Ottília, Hargita megye főépítésze a Krónikának elmondta, a szervezet illetékesei csupán egy urbanisztikai bizonylatot tudtak felmutatni, ami közel sem elégséges az építkezés megkezdéséhez, ezért büntető jegyzőkönyvet állítottak ki, amelyben egyértelműen megfogalmazták, hogy le kell állítani az építkezést, amit csak törvényes keretek között lehet majd folytatni."
(Megtorpedózott pléhkrisztus)


Mit jelent feljutni egy hegytetőre ahonnan lélegzetelállító szépségű tájakat láthatunk, csak az tudja aki már járt, és van erkölcsi alapja véleményt nyilvánítani ebben a kérdésben. Ha pedig egy jól megépített kilátó áll rendelkezésünkre, a látvány leírhatatlan.


Tetőn

 (Kós Károlynak)

Ősz nem sodort még annyi lombot,
annyi riadt szót: "Minden összeomlott."
 Nappal kószáltam, éjjel nem pihentem,
vasárnap reggel a hegyekre mentem.
 Ott lent sötét lombot sodort a katlan.
Itt fenn: a vén hegy állott mozdulatlan.
 Időkbe látó meztelen tetején
tisztást vetett a bujdosó verõfény.
 Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól.
Itt fenn fehér sajttal kínált a pásztor.
 És békességes szót ejtett a szája,
és békességel várt az esztenája.
 Távol, hol már a hó királya hódít,
az ég lengette örök lobogóit.
 Tekintetem szárnyat repesve bontott,
átöleltem a hullám-horizontot.
 s tetőit, többet száznál és ezernél-
s titokzatos szót mondtam akkor:
Erdély.
                                                  ( Ápryli Lajos )



Elhagyva a Gordon csúcsát sétánk további szakaszán már mászni jóformán nem is kell, a Láz tetőn gyalogolunk végig.


Az út jobb oldalán erdősáv húzódik.Itt különleges növésű faalakzatokat láthatunk. 





Mintha maga az "Ördög " járna a Láz tetőn.


Ha tiszta az idő gyönyörködhetünk a látóhatár szélén emelkedő havasok látványában.A Görgényi-havasok nyugati oldalán húzódó, széles vulkáni fennsík déli végén található, az Oroszhegy felett emelkedő Őrhegy.



Itt a Lázon vonult végig hajdanán a Tatárok útjának nevezett földtöltés, mely az Árpád-korban határvédelmi szerepet töltöthetett be. Ugyancsak itt a csúcson állt egykor Mák-vára is, mely őskori földvár lehetett.


Oroszhegy felett emelkedik az Őrhegy, amit Deskőnek  is neveznek, s amely 1009 m magasságával az Udvarhelyi-medence környékének legmagasabb pontja.



Itt egy újabb fémszerkezet látványa fogadott. Egy második kilátóra gondoltam Oroszhegy fölött, de szerencsére sikerült tájékozódnom, hogy egy mobiltelefon szolgáltató cég antennájáról van szó.


Feltételezem az antenna építésével minden rendben van, mivel az interneten bővebb  információt nem sikerült szereznem:
" Hasonló a helyzet az oroszhegyi 
antennával kapcsolatosan; jelenleg 
a megyei tanácsnál van az antenna 
felállítására vonatkozó jóváhagyá-
si kérés, amelyet valószínűleg jövő 
hónapban fel is állítunk."
(Hargita Népe  2011 julius 4


A 9 összeszerelhető elemből álló antenna feltételezésem szerint: nem giccs, nem ízléstelen,  nem  az emberi butaság megnyilvánulása,  megoldották , hogy "illeszkedik a tájba".
Most szeptember végén felállítva már Székelyudvarhelyről is jól láthatóan uralja az Őrhegy tetejét.




Az antenna magasságával jóval meghaladja majd  az oroszhegyi kilátó magasságát, és alig 100 méterre lesz felállítva a pihenőhelytől.


Az oroszhegyiek a kilátót 2008 ban építettek az Őrhegy erdős csúcsára az 1940-ben állított kereszt mellé, ahonnan tekintetünk szabadon pásztázhatja körbe a láthatárt. 


Jól látszik innen az Udvarhelyi-medence, a Nagy-Küküllő menti dombvidék, a Hargita hegység és fensík, a távolban pedig a Déli-Kárpátok csipkés gerince zárja a láthatárt. Alattunk ez erdő szélén Oroszhegy hosszan elnyúló házsorai látszanak.



Ha igazi panorámára vágyunk, a Székelyföldi dombok és hegyek remek kilátást nyújtanak a tájra. Ráadásul a legszebb látványt kínáló pontokra emelt kilátókra  eljutni  egyedülálló élmény. 



Az oroszhegyi kilátóból jól látható a távolban a Gordon tető ahol  a "mindenki okosabb és mindenki hozzáértő" elvek miatt sorsára vár a már megkezdett Krisztus kilátó.
A látottak alapján _több kérdés merült fel bennem:
Ha valaki valamit próbál megvalósítani miért akarják mindég mások megmondani, mit és hogyan kell csinálni?
Akinek van saját véleménye miért nem használja a saját becsületes nevét?
Magánkezdeményezés esetén a pénzalapok felhasználási célját miért akarják kívül állók eldönteni?
A hatósági szervek  büntetésen és leállításon kívül mivel segítik
hasonló helyzetek megoldását?
Miért,  hallgat ilyen mélyen a politikum mire várunk ?
Az alap megvan várunk " valakiket más megyékből"és állítnak nekünk valami mást?


Hasonló témában nézzünk körül egy kicsit a nagyvilágban.



Az alábbi fényképek az internetről átvett felvételek.



A Rio de Janeiró-i Megváltó Krisztus szobra ma egész Brazília jelképe.
A Megváltó Krisztus (portugálul: Cristo Redentor) 1145 tonnás 30 méter magas szobra 1931-re készült el, október 12-én avatták föl.
A szobor több mint 80 éve áll már a Tijuca Erdei Nemzeti Parkban, ezalatt keresztény szimbólumból a hatmilliós Rió jelképévé vált. 
A Corcovado-hegyre húszperces vonatozás után még 222 lépcsőfokot kell megtenni a szobor talapzatánál lévő kilátóteraszig, hogy a Dél-Amerika legszebb városának tartott Rió panorámájában gyönyörködhessen a látogató.

 



A Krisztus király-szobor (Cristo-Rei) Jézust ábrázoló műalkotás a portugáliai Almada  településen, Liszabon közvetlen közelében, a Tajó folyó partján. 
A 82 méter magas talapzaton álló, Lisszabon városa felé forduló szobor 28 méter magas, és ezzel az egyik legmagasabb portugáliai építménynek számít.
A műalkotás építése 1949 december 18-án-án kezdődött, és mintegy tízéves építési időt követően 1959 május 17-én avatták fel a szobrot 300.000 vendég jelenlétében.A talapzatban két kápolna is helyet kapott, a kilátóhoz pedig csigalépcső és gyorslift vezet.





 Az 1994-ben leleplezett Cristo de la Concordia a talapzat nélkül 34,2 méter magasan áll a boliviai Cochabamba városánál. 


Nem egészen egy évvel ezelőtt, 2010. november 6-án készült el a lengyelországi Swiebodzin városkában a világ legmagasabb Krisztus-szobra, amely a maga 36  méterével  felülmúlja a Boliviában található 34,2 méteres  szobor magasságát. 



A  szobor tervezésekor a bírálatok szinte azonnal megindultak, sokan szégyenüket fejezték ki, hogy Lengyelország egy „megalomániás papnak” köszönhetően került az érdeklődés homlokterébe. A helyi újság azt írta, a „szörnyszobornak” semmi köze a keresztény tanításhoz, és a városka az ország gúnyolódásának célpontjává válik. A városi vezetők reményei szerint a szobor fellendíti  a turizmust. Az ellenzők viszont azt mondják, hogy az alkotásra költött pénzt hasznosabb célokra, például a betegekre, vagy az árvák ellátására is fel lehetett volna használni.



A  érdekessége a lengyelországi szobor állításnak, hogy a kezdeményező egy nyugdíjas pap, bizonyos Sylwester Zawadzki volt, aki fáradságot nem kímélve gyűjtötte össze a 400 tonnás szoborhoz szükséges 900 000 angol fontot.
Ma már több utazási iroda kínálatában turisztikai célpontként szerepel Swiebodzin és a Krisztus király-szobor.




Az Arges folyón  a Vidraru-tó  völgyzárógát mellett egy kilátó látható, a fölött pedig egy diadalittas "vasember" szobra. Talán azt jeképezte, hogy az ember, a szocialista ember győzelmet aratott a természet felett, és akarata szerint fogja munkába az elemeket, de a természettel szemben csatát lehet nyerni, de háborút nem.



Az elektromos energia  szállítására szolgáló nagyfeszültségű légvezetékeket közös tartóoszlopra kell fektetni. 
 Szubjektív megítélés kérdése, hogy esztétikusnak látjuk-e vagy tájidegen acélszerkezetnek.




A Békás-szoros – Nagyhagymás Nemzeti Park is megérdemelne egy kevés odafigyelést. A Pokol Tornáca előtti részen már a Kis-Békás-patakot sem  lehet látni a bódéktól.  Ki engedi ennek a helyzetnek a fenntartását: e tájtól idegen, egyenesen azt rondító bazárhangulatot egy ilyen helyen, vagy megint csak az anyagi érdekeltség számit ?
Gondolkozzunk, tegyünk a jó érdekében, és utána lehet véleményt nyilvánítani  és tanácsot adni is!







A mellékelt fotón látható, tárt karú Jézus szobor a székelyudvarhelyi Zawaczky Walter szobrász tervei alapján készül el. A tervek szerint a rozsdamentes fejrész és palást egy 20 méter magas fémvázra kerül. A fejrészig, azaz a kilátó csúcsára vezető létrát a belső, üreges részben helyezik el. A tervezett érték valamivel meghaladja a 200 ezer eurót. 




Kilátó vagy szobor nem számít, nem jelent jövedelmet a multinacionális cégeknek, és ez nagy baj a mai világban!





Nagyobb térképre váltás