2017. március 1., szerda

A só birodalmában (A tordai sóbánya.)



Az erdélyi Torda város fő látnivalója az évszázadok óta működő sóbánya.


Torda észak-keleti részén, a  csaknem 1200 méter vastagságú sóréteget már a rómaiak megkezdték kitermelni.


A só kitermelésének első írásos nyoma  a magyar kancellária 1075-ben kiállított sóbánya-vámmal kapcsolatos dokumentációja. 


A munka a tordai sóbányában 1932-ben állt le. 


A sóbánya napjainkban turisztikai központ, gyógyhely. 


A benti hőmérséklet 10-12 Celsius fok, így érdemes melegen öltözni az ide látogatáskor.



  A bánya levegőjének magas páratartalma és egyenletes hőfoka asztmások, allergiások gyógyulását segíti elő. 


1862-ig Tordán három régi aknában, a „József’, a „Terézia” és az „Antal” aknában folyt kitermelés. 


Az első világháború idején egy rövid fellendülés után a tordai Sóbánya tevékenysége 1918 után tovább hanyatlott.


A bányában csak emberi és igavonó erőt használtak, lovak által húzott csigaszerkezettel került felszínre a só.



 A tordai Sóbányában a kitermelés kézi erővel történt, csákány, kalapács, véső és acél-ék segítségével. 





1950-1992 között a „Ferenc József” galéria első 500 métere sajtfélék tárolására szolgált.



A  turisztikai objektummá való átalakítását követően a sóbánya megnyílt a nagyközönség előtt.


A bánya bejárása gyalogosan vagy egy panorámalift segítségével is lehetséges.


A tordai Sóbánya napjainkban az erdélyi sóbányászat történetének múzeuma. 



A sóbánya belső látványa leírhatatlan, inkább beszéljenek a képek.




















A földalatti tavat a harang alakú Terézia-bányában találjuk, mely az egyik legemlékezetesebb tárna.



Itt látható a megfagyott vízesésnek tűnő, mennyezetről „lefolyó” sókristályok zuhataga.




Gyönyörködhetünk az itt látható  óriási sócseppkövek lenyűgöző formáin. 











































2 megjegyzés:

  1. Adjon az Isten !
    Tavaly októberben volt szerencsém ez a csodát (is) látni Erdélyországban !!!
    Ajanlom mindenkinek:a látványát s a hangulatát le sem lehet írni !

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű a sóbánya, különleges élményt nyújt

    VálaszTörlés