2014. november 13., csütörtök

Világrekord Székelyföldön (Az egy edényben készített legnagyobb mennyiségű töltött káposzta)



Az egy edényben készített legnagyobb mennyiségű töltött káposzta  – ezt a Guiness-világrekordot szerezte meg a Székelyudvarhely együttműködve Csíkszeredával, Gyergyószentmiklóssal, Kézdivásárhellyel és Sepsiszentgyörggyel. 


Kétszázötven önkéntes segítségével közel három tonnás abszolút rekord született szombaton a székelyudvarhelyi sportcsarnokban.


Már pénteken elkezdődött a rekorddöntéshez szükséges előkészítő munka.


 Az öt partnervárost képviselő 250 önkéntes részletes felkészítés – és fertőtlenítés – után 22 órakor órakor kezdte el a töltelékek készítését.


A hatalmas mennyiségű töltött káposztát szombaton reggel 5 órakor tették oda főni, és mintegy nyolc óra múlva készült el.


A  fözőüstöt Székelyudvarhelyen tervezték és készítették el, kimondottan erre az eseményre. 


Átmérője 3,1 méter, 70 centi magas, 4,6 köbméteres, és 1795 kilogrammot nyom. 


Ahhoz, hogy főzni is lehessen benne, 96 kilowatt teljesítményre volt szükség.


A főzést Benedek Árpád gyergyószentmiklósi mesterszakács vezette, őt tizenhárom másik szakács segítette a munkájában.


Vannak olyan székely ételek, amiket érdemes lehet nemzetközi szinten is ismertté tenni, akkor a töltött káposzta köztük van.


A tálaláshoz nem, de a méréshez létra is szükséges.


A káposzta elkészültéig lángost is lehetett enni.


A média képviselői várakoznak a nagy eseményre.


A székelyudvarhelyi sportcsarnokban szombaton a szurkolók helyét a lelkes önkéntesek és kíváncsiskodók vették át.


Várakozás közben néptánccsoportok előadásait követhették.











A sportcsarnokban most, minden tekintet a kivetítőt figyeli.

 

Elkészült a káposzta, a mérés és a hitelesítés pillanata következik.


A főzőüst rekeszes felépítésű.


Nem egyetlen főzőtérbe kerültek be a töltelékek, hanem kisebb tárolókba: mindenikbe 1104, összesen 27104.


A hatalmas mennyiségű étel elkészítéséhez 780 kiló húst, 156 kiló rizst, 117 kiló hagymát, 20 kiló paprikát, négy kiló borsot és öt kiló fokhagymát használtak fel. 


 A legtöbb alapanyagot természetesen káposztából használtak el, összesen közel három tonnát.


Guinness-rekord kísérleten most is hivatalos, a rekordokat jegyző szervezet által kirendelt bíró kísérte figyelemmel az esemény minden mozzanatát. 


Székelyudvarhelyre Annabel Lawday érkezett, aki már korábban is kóstolt töltött káposztát.


A műsorvezető bejelenti, Annabel Lawday bíró érkezik a színpadra....


Annabel Lawday bíró szerint nagyon ízletesre sikeredett a káposzta, de, ami a legfontosabb, új világrekord született.


Az egy edényben főzött legtöbb töltött káposzta világrekordját döntötték meg ma Székelyudvarhelyen.


Székelyudvarhelyen 2960 kiló töltött káposzta készült egy edényben, ami bekerül a 
Guinness Rekordok Könyvébe.


A korábbi rekordot a vajdasági Gali Zoltán tartotta, aki 10300 tölteléket zsúfolt be egy 1418 literes lábosba.



Annabel Lawday  úgy vélte, hogy a Guiness World Records szabályainak megfelelve készültek el a töltelékek. A súlyrekord meghatározásakor a töltelékek súlyát vette számításba.


Hirtelen riadalom támadt a színpad körül.


Beindult a Kaufland áruház  lufiesője.


Mindenki ünnepelt!












A Kaufland áruház minden egyes töltelék után egy lejt adományozott az öt szervező város egy-egy szociális intézményének.


 A rekordot döntés eredménye  közel három tonna,  27 104  darab töltelék , így az áruház egyenként ugyanennyi lejt adományozott:


Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal szociális osztályának.


A kézdivásárhelyi gyerekelhelyező és városi szociális központnak.


A Székelyudvarhelyen működő Orbán Alapítványnak.


A gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesületnek.


A sepsiszentgyörgyi Zathureczky Berta Otthonnak


Negyven szociális intézmény, hajléktalanszálló, árvaház és öregotthon is kapott töltött káposztát adományként a 2960 kilogrammból.


 Mivel "rekord" mennyiségű káposztát főztek, ezért a rendezvényre érkező látogatóknak is jutott belőle bőven, négyesével osztogatták bárkinek, aki kért.




















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése