Kópé, a tanyasi kutya

Kópé a nevem. Kölyökkutya koromban házőrzőnek szegődtem. Vigyázok a házra, de ha lehet, inkább a barátaimmal játszom és az erdőt járom.

 Sohase felejtem el, hogy ez a világ  sokkal nagyobb, mint amilyennek Cirmos és a többi tanyasi állat gondolja.

Ez itt öreg barátom, Betyár, nem csak hogy ugatni tud, hanem oly hatalmas hangja van, mint egy oroszlánnak.

Cirmos mamája a tűzifák között élvezte az őszí napsütés langyos sugarait.

Megérkezett Betyár barátom, hogy ne lássa hogy a macskákkal barátkozom, gyorsan betakartam a szemét.

Elfordult és közölte, hogy nem szereti ezeket a macskákat.

A fülébe súgtam, hogy ezek a macskák veszélyesek és jobb óvakodni.

Nem hallgatott a szép szóra.

Megpróbáltam erőszakkal visszatartani.

Nagyon felháborodtam mivel az orrával eltaszított.

Nem hiszek neked mondta, mire mérgemben ráugrottam. 

 Az első csata mindjárt fényes győzelemmel végződött. 

Már gondoltam valami méltóbb ellenfél után  kell nézek, de hamar  meg is találtam Betyár személyében.

Kutyaként kerültem kutyaszorítóba, és nagyon kutyául éreztem magam.

A kölcsönös kifáradás véget vetett a szörnyű küzdelemnek, Betyár magasra tartott farokkal, győzelmi mámorában vigan csaholva, elszaladt.

A macskák is elbújtak, egyedűl maradtam.

Jól érzem itt magam: semmiért a világon el nem cserélném a tanyai udvart, a széles mezőket, a jó levegőt és barátaimat, a sokféle állatot.