2018. szeptember 23., vasárnap

Kinizsi Pál emlékoszlopa, Alkenyér.





Szászvárostól nem messze,  Alkenyér mellett került  sor 1479. okt. 13-án Erdély hadseregeinek legnagyobb győzelmére az oszmánok ellen. 


Kenyérmezőn vált legendássá Hunyadi Mátyás híres kapitánya, Kinizsi Pál.


Az erdélyi  születésű Kinizsi “karrierjét” megalapozó hőstette egyértelműen az a Kenyérmezei csata. 


 A székely-szász seregek élén, Báthoryval együtt verték ki a Dél-Erdélybe betörő törököket.


A kenyérmezei csata helyszínén az elmúlt évszázadokban számos emlékmű állt már, ám a történelem viharai egytől egyig mind elsöpörték.


Először Báthory István idejében emeltek itt kápolnát, majd Nagy Sándor szászvárosi lelkész állíttatott itt emlékoszlopot 1818-ban.


1848–1849-es forradalom alatt megsemmisíült az 1820-ban emelt emlékmű is.


Az 1900-as évek elején Orbán Antal egy újabb imaházat építetett a csata hősi halottjainak sírhantján, Bencenc községben, de  ez is elpusztult.


Az 1479-es csata emlékére állított mai emlékmű 1889-ben készült. 


Az avatáson az osztrák-magyar állam hivatalosságain kívül a lutheránus püspök és a falubeli ortodox pap is beszédet mondott. 


1929-ben, román nyelvűre cserélték a szobor talapzatán szereplő  eredeti magyar feliratot.
„Állíttatott a Báthory István („Ştefan Bathori”) fejedelem vezetése alatt álló erdélyi seregek által a törökök felett a kenyérmezei csatában 1479. október 13-án, a román hős, a temesi ispán, Kinizsi Pál („Paul Chinezu”) segítségével aratott győzelem emlékére, aki a döntő pillanatban a harcmezőre megérkezve, rendkívüli vitézségével lelket öntött az elfáradt erdélyi harcosokba, elősegítette teljes győzelmüket és fél évszázadra megmentette Erdélyt a török uralom veszélyétől.”


"Nem is lenne semmi gond, ha tiszteletben tartották volna a történelmi igazságot, mert a nevetségességet súrolja azt írni, hogy Kinizsi Pál román hős", állítja Cristian Ioan Popa történész. 


Az emlékmű talapzatán elhelyezett emléktáblán magyar nyelvű felirat szerepelt, a következő szöveggel: „Kenyérmező Báthory István erdélyi vajda és Kinizsi Pál temesi bán magyar vezérek nagy győzedelme az országdúló törökön 1479. okt. 13-án Hunyadi Mátyás király dicső uralkodása alatt, 8000 hazafi mellet 30 000 ellenség maradott a csatatéren. Magyar, székely, szász és oláh együt védelmezte a közös hazát. Az emlék költségeit kegyeletes utódoktól gyűjtötte dr. Miksa György. A felállítást intézték: Hunyad megye hatósága, s a megyei történelmi társaság 1886-ban I. Ferencz Jószef király áldásos uralkodása idejében. „Dicső múlt fénye ragyogjon át boldog jövendőbe!” 


A románul Câmpul Pâinii-nek, magyarul Kenyérmezőnek, németül Brodfeldnek, törökül Ekmekoltağinak nevezett terület Erdély délnyugati részén, Szászváros és Alkenyér között, a Maros folyó közelében található. 


A térség délen a Kudzsiri-havasokkal, északon a Marossal, nyugaton a jelenlegi Hunyad megyével, keleten pedig a Sebes folyóval határos.


A középkorban a térség lakossága zömmel szászokból állt. 


Mára a románok kerültek többségbe.



 Az alkenyéri közúti elágazás.


A kenyérmezei csatatér képei, napjainkban.






2 megjegyzés:

  1. Az oláh hegyirabló az EU-ban is hegyirabló maraDT. kUTYÁBÓL NEM LESZ SZALONNA! Alapvető hiba volt az első gazdába harapása után nem agyonverni!

    VálaszTörlés
  2. https://www.youtube.com/watch?v=CV8niel2yS0&list=PLvHMC_t2ji5NxOSHNaNQb63ElPK5-1U1m&index=170&t=12s

    VálaszTörlés